Facebook oldalam

https://www.facebook.com/egrymilenaphoto/

2019. május 30., csütörtök

Szlovákia

Sziasztok,
Március 18-23-áig Szlovákiában kirándultunk a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulóival a Határtalanul pályázat keretében. A pályázat egyik célja az, hogy a korábban kettészakadt Magyarország határon innen és túli lakosainak kapcsolata fennmaradjon.
A több, mint 40 fős csoport hétfőn indult útnak, délelőtt pedig Dévény várát látogattuk meg, amely a Duna és a Morva összefolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll és ritka lenyűgöző látványt nyújtó dominánsa a tájnak. A vár területére a nyugati Morva kapun lehet bejutni.















Ezután Pozsony nevezetességeit tekintettük meg Magyarország egykori koronázóvárosában. Sétáltunk a történelmi múlt emlékeit tükröző belvárosban, ahol láttuk a Mihály-kaput, és a híres Prímás Palotát. Megtekintettük a koronázó Szent Márton székesegyházat is, ahol a diákok rendkívüli történelem órát tartottak a magyar királykoronázásokról a török hódoltság idején címmel. Majd felsétáltunk a várhoz, ahol gyönyörű kilátás fogadott bennünket.


















A következő napon először Vöröskő várát tekintettük meg, a Kárpát-medence egyik legszebb, legépebben megmaradt és berendezett várkastélyát, amely a gróf Pálffy családé volt a 16. század közepétől egészen 1945-ig és pompás eredeti berendezésével készteti csodálatra az idelátogatókat.






















Délután voltunk a romjaiban is megkapó Beckó (Bolondóc) várában, ahol megismerük Stibor vajda és a bolond Beckó történetét. Ez Magyarország egykori határvédelmi erődrendszerének része volt a középkorban. A vár alatti faluban született híres festőnk, Mednyánszky László. 



















Ellátogattunk Trencsén meseszép várába is, amely szinte egybeforrott a felvidéki kiskirály, Csák Máté nevével. Itt szabadidőt is kaptunk és sétálhattunk Trencsén város központjában.








Utazásunk harmadik napján a gyönyörűséges Bajmóc vára volt úticélunk, ahol a kastély belseje a híres Disney kastélyra emlékeztetett bennünket. A Kárpát-medence legromantikusabb lovagvárában Mátyás is tartott egykor országgyűlést. A vár nemcsak kívülről meseszép, de belső berendezését, kialakítását is érintetlenül őrizte évszázadokon át. 
































A nap második részében megtekintettük a selmecbányai Óvárat, amelynek udvarán az 1848-49-es szabadságharc emlékműve látható.  Az Óvárból láthattuk az Újvár épületét, mely a legkorszerűbb ágyúerődök egyike volt a reneszánsz korban.

A negyedik napon elutaztunk Besztercebányára, a Felvidék egyik legszebb bányavárosába. Sétáltunk a gyönyörűen felújított főtéren, amelynek északi részéhez kapcsolódik a Várnegyed.








Majd Zólyom szép belvárosában megnéztük a várkastélyt, amely Nagy Lajos királyunk vadászkastélyaként épült és később itt született Balassi Bálint. 

















A késő délutáni órákban a Selmeci-hegység vadregényes környezete kísért utunk során. Felkapaszkodtunk a Kálváriához, ahonnan gyönyörködhettünk a város pompás panorámájában. A városnézés során megismerük a város bányászati fejlődését a régmúlt időktől napjainkig. 























Az utolsó nap reggelén rövid kitérőt tettünk a szentantali vadászkastély parkjában. A park nagyobbik részét csodaszép rétek és tisztások teszik ki, melyek egy tanösvény részét képezik. Sőt, még egy mesterséges barlang - az úgynevezett grotta- is a szemünk elé tárult! A parkban keresztük-kasul átszelő ösvényeken kedvünkre sétálhattunk, szinte folyamatos madárcsicsergést hallgatva, az ugrándozó mókusokat figyelve.











A nap további részét az ipolysági partneriskolánkban a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában töltöttük. Az ottani diákok nagyon kedvesen fogadtak bennünket és az iskola tornatermében sok játékos feladatban vettünk részt együtt, majd a napot egy közös ebéddel zártuk. Már ekkor barátságok születtek és azóta is tartjuk az ottani diákokkal a kapcsolatot. Nagyon várjuk, hogy június elején újra találkozzunk velük, itt az iskolánkban. Ők Szigliget, Sümeg és Nagyvázsony várait fogják többek között megtekinteni.





























A szöveget írta: Mátrai Gréta és Szekeres Zsófia











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése